Az ingviselés szabályai

Sok víz lefolyt a Temzén, de még a vén Dunán is, amióta 1871-ben a Brown, Davis & Co of Aldermanbury, egy angol cég, bejegyeztette az ing elöl gombolható változatát.

Hajdan fehérnemű-funkcióval kezdte pályafutását (talán kicsit a női kombinéhoz lehetne hasonlítani), és viszonylag sok változáson esett át, mire elérte mai letisztult formáját. Jelenleg is nélkülözhetetlen része a férfiruhatárnak, és bár már nem igazán fehérneműként viseljük, azért még mindig sok olyan körülmény van, amikor illetlenség „ingujjban” mutatkozni.

Viselésének, akárcsak az öltöny esetében, vannak objektív és szubjektív szabályai. Az objektív szempontok közé tartozik többek között a fazon (szabás, gallér, kézelő), szín, anyag és mintázat. Ezek alapján kaphatja meg egy ing az üzleti, a laza stílusú (casual) vagy az alkalmi (formal) besorolást, vagyis azt, hogy mikor milyen viselhető üzleti, kötetlen vagy hivatalos eseményen.

A szubjektív szabályrendszer már ezen belül ad útmutatást számunkra az ízléses és egyben harmonikus megjelenés megalkotásához. Ez nemcsak a színeket érinti, hanem például a fej-nyak vonalunk alapján a számunkra előnyös gallértípusra is pontos útmutatást ad. A karunk hossza pedig a mandzsettatípus helyes megválasztásához ad támpontot. Természetesen itt is el kell tudnunk igazodni az anyag- és mintatársítás kérdéseiben.

Személyre szabott MENSTYLING STÍLUSPROFILJÁVAL Önnek ez sem fog gondot jelenteni. Rendelje meg saját stílusprofilját, és hagyja maga mögött az öltözködéssel kapcsolatos bizonytalanságot.